Andrással, a film főhősével valahol, valamikor nagy igazságtalanság történt. Hogyan lehet az igazságtalanság fájdalmas érzését, a történelmi és az egyéni tragédiát megérteni, "megemészteni", áthasonítani úgy, hogy a tragikus élményt feloldás kövesse? András magányos, keserű, kemény. Páncélt von köré az igazságtalanság, az értetlenség érzése. Szinte alig észlelhető, éppen csak kitapintható hajszálrepedéseket, réseket üt a magány e látszólag áthatolhatatlan falába Misa, az öreg szénégető s a kutya, Najda, "aki" több mint egyszerűen vegetáló élőlény: az emberi feloldódás és közeledés lehetséges szimbóluma. A film alapjául szolgáló megrendítően szép novellának nincs csattanós "sztori"-ja. Egy ember magányának és magányból való lassú kilépésének rendkívül finom lélekrajzzal megformált története. A döntő tehát nem a cselekmény, hanem a döbbenetesen hiteles pszichológiai kép és a balladisztikus, torkot szorító atmoszféra. Ezt a gondolatot szolgálja Szinetár Miklós rendezése és a színészek játéka.