1849 telén egy csikorgóan havas éjszakán csengő szán közeledik az erdők mélyén megbúvó Arany Bogár fogadó felé. A másik irányból díszes hintó igyekszik ugyanoda. Egyikben egy bájos hölgy, a másikban egy daliás fiatalember ül és szeretne mielőbb biztos fedél alá jutni. Akkor még nem is sejtik, hogy a fogadóban az éjszakai téli erdőben leselkedő veszélyeknél jóval nagyobb veszedelmek várnak rájuk.

1885 ​és 1901 között írta Mikszáth Kálmán az Egy éj az Arany Bogárban. A dzsentrifészek, A lohinai fű és A szökevények című kisregényeit. A nagy író kevésbé ismert elbeszélése anekdotája mind a négy, mintha pihenésképpen mintegy erőt gyűjtve további nagy lélegzetű munkáihoz írta volna őket. Mikszáth Kálmán aki lágy, behízelgő történeteiben is a legkeserűbb igazságokat mondotta le koráról -az itt közzétett írásokban talán elsősorban csak gyönyörködni és gyönyörködtetni akart. Gyönyörködni a felvidéki tájak fenségében, figuráik szeretetreméltóságában s főként a szépséges üde leányzóiban, akik közül miként az a A lohinai fű Apolloniájának, történetéből kitetszik – nem is bizonyul mindenki olyan varázslatosan ártatlannak amint arra a hamvas szépsége alapján következtetni lehetne. … Persze az iróniáiról s a szatíráról ezekben a történeteiben sem mondott le – A dzsentrifészekben például kíméletlen élességgel rajzolta meg az úri svihákot. S mind a négy kisregény olvasása közben örülhetünk a hamisíthatatlan mikszáthi előadásmódnak, az író szemérmes fölényének, derűs bölcsességének és az előadás a meseformálás természetes, közvetlen bájának.