A hányatott sorsú Gece így emlékszik vissza gyermekkorára miközben gyalogol a hídon: „Valójában az élet olyan, mint egy hosszú híd. Van bejárata és kijárata. Néha találkozunk valakivel a bejárat és a kijárat között. Anyám aggódott a legjobban aznap, amikor megszülettem. Félreértés ne essék, jól vagyok, egészségesen születtem. Ez az aggodalom, maga a születésem volt. Még csak a karjába sem akart venni. Nem akart megszagolni, nem akart látni. Még nevetett is, amikor elmesélte. Még a kórházban is megpróbált otthagyni és megszökni.”
Gece meg akar szabadulni az életétől és beleveti magát a folyóba. Az életösztöne azonban erősebb és önkéntelenül úszni kezd a part irányába … A parton a családjával éppen arra járó rendőr, Erdem fogadja és kimenti a vízből. A kórházban tér magához, ahol azt diagnosztizálják, hogy átmenetileg elvesztette az emlékezetét. Semmire sem emlékszik, valójában azonban inkább nem akar emlékezni eddigi életére, így próbál menekülni a múltjától. Erdem és három aprócska gyermeke befogadja a házába, vendégül látják, mindaddig, amíg nem emlékszik vissza arra, hogy hova tartozik… Ki mit profitál ebből a vendégeskedésből? Megtudhatod, ha megnézed ezt a sorozatot.